top of page

Ördögárok túra

Borkóstolóval

2 óra
4000 magyar forint
Villány, Oportó utca 6.

Szolgáltatás leírása

A túrát borkóstolóra bejelentkező csoportok vehetik igénybe, előre egyeztetés szükséges. A programot március és október között szervezzük, az időjárás függvényében lemondhatjuk. Ára: 4.000 Ft/fő.


Közelgő leckék/foglalkozások


Lemondásra vonatkozó szabályok

Foglalási feltételek – Ördögárok túra Az Ördögárok túra a Günzer Családi Birtok szervezésében valósul meg, mely során a vendégek a pincészet terepjárójára felszerelt padokon, nagyobb létszám esetén a terepjáró után kapcsolt utánfutón elhelyezett padokon foglalnak helyet. A padokon párnák biztosítják a kényelmet. A vendégek tudomásul veszik, hogy a túra útvonala hegyen keresztül halad, földes, egyenetlen utakon is közlekedik, ezért a jármű rázkódása elkerülhetetlen. Az ebből fakadó esetleges sérülésekért a pincészet nem vállal felelősséget. A túrát nem ajánljuk: - 10 év alatti gyermekek számára. - 10 és 18 év közötti gyermekek csak szülői felügyelettel vehetnek részt. - Idősebb személyek számára. - Várandós kismamáknak. - Gerincproblémákkal, porckorongsérvvel küzdőknek. - Friss műtéten átesett személyeknek. - Csontritkulásban szenvedőknek. - Szív- és érrendszeri betegségekkel küzdőknek. A vendégek tudomásul veszik, hogy a pincészet által biztosított üvegpoharak a terepjárón és utánfutón kialakított tartókban szállíthatók. Minden pohár sorszámozott, a vendég köteles megjegyezni a saját poharának számát. A program időtartama 1,5 – 2 óra, indulás és érkezés helyszíne: Günzer Családi Birtok, 7773 Villány, Oportó u. 6. A maximális létszám 18 fő. Túlfoglalás esetén a pincészet fenntartja a jogot, hogy legfeljebb 2 fő számára mégis biztosítsa a részvételt, de ebben az esetben kizárólag a terepjáró zárt utasterében utazhatnak. A vendégek tudomásul veszik, hogy így az élmény eltérhet a padon ülőkétől. A túra során az Ördögárok dűlőben megállunk, ahol a vendégek leszállhatnak és egy pohár bort fogyaszthatnak el. A birtok tulajdonosa mesél a dűlőről, a borászatról, a borokról, melynek témája szabadon változhat, a tulajdonos aktuális döntése alapján. A foglalás véglegesítésével a vendég elfogadja a fent részletezett feltételeket, valamint tudomásul veszi, hogy a foglalással feliratkozik a pincészet hírlevelére, amelyet havi egyszer küldünk ki.


Elérhetőségek

  • Villány, GÜNZER Családi Birtok, Oporto utca 6, Hungary


GÜNZER CSALÁDI BIRTOK

HU - 7773
Villány, Oportó utca 6.

gunzer@gunzer.com

+36 20 262 2522

  • Facebook
  • X
  • LinkedIn
  • Instagram
Günzer logo

Günzer Zoltán EV. - Minden jog fenntartva - ÁSZF - Adatkezelés Tájékoztató

IRATKOZZ FEL TÖRTÉNETEINKRE

Értesülj elsők között újdonságainkról, kedvezményeinkről.

Köszönjük a feliratkozást!

bottom of page